Sietve becsaptam az ajtót. Tudtam hogy a tesóm nem éppen a hosszú kapcsolatairól híres, és hogy az egyéjszakás kalandok híve , de azt nem gondoltam volna hogy éppen egy hírességgel fog ágyba bújni. Ráadásul egy olyannal akivel én is szívesen..khm..aludnék.
Zope sietve kirohant a szobából , aztán elhagyta a házat.
Tanácstalanul a fotelbe roskadtam. A tesóm eltűnt, gondolom a munkahelyére ment, de meg se próbálta magyarázni a dolgot, mivel mindent láttam, és felesleges lett volna a magyarázkodás.
De azért mégsem kellett volna egyedül hagynia valakivel, akivel éppen az imént dugtak, és akit én se nagyon rúgnék ki az ágyamból. Ja, és az illető másnapos.
Kisvártatva kijött ő is, Synyster Gates, teljes harci díszben, amit őszintén megmondom egy kicsit sajnálok.
- Te..a tesója vagy nem?
- Öö..de.
- Bocs, nincs valami gyógyszeretek? Kicsit sok volt a pia este. - próbált magyarázkodni miközben végignézett rajtam.
Nem nagyon tudtam semmit se kiolvasni a tekintetéből de nem nagyon hiszem hogy csúnyának tartott, és most tényleg nem önfényezésből mondom. Többen is mondták hogy szép vagyok, és a piercing is jó választás volt állítólag.
Sokáig szemeztünk. Kínos csönd.
- Te, mi is a neved?
- Ashley.
- Szóval Ash - eddig mindenkit lehordtam aki így hívott, de rá nem szóltam semmit. tessék, ilyen szinten rajongok érte. - mi a helyzet a tesóddal? Miért lépett le?
- Nem nagyon tudom mit mondhatok el neked.
Synyster odajött mellém és szemügyre vette a Deathbat tetkót a csuklómon. Mosolygott, pedig biztos már nem egy ilyennel találkozott. Legalábbis én már láttam durvábbat is.
Röpke fél óra múlva már eléggé meggyőzött arról hogy bízhatok benne.
- Zope mindig is a vadóc lányok közé tartozott ha érted mire gondolok. Nem vetette meg az egyéjszakás kalandokat sem. - tudom hogy ezt nem kéne neki elmondanom, mert esetleg rossz véleménnyel lehet a testvéremről de láthatólag nem zavarta.
- Michelle előtt én is ilyen voltam.
- Hallottam ahogy azt mondtad a tesóm jobb Michelle-nél..akkor miért vetted el őt? - lenéztem a földre és mosolyogtam. Azt hiszem tetszett neki a pimaszságom.
- Azt hittem jó az ágyban. Pedig csak egy éjszaka kellett hozzá hogy rájöjjek olyan mintha egy párnát cuccolnék. A tesód legalább mozgatja a csípőjét.
Khm, időközben szereztem sört, lehet hogy ez okozta a hirtelen jött őszinteségrohamát.
- Légyszíves ne menjünk bele miket is csináltál te a húgommal a hálószobában. - nevettem. A sör hatása rajtam is kezdett meglátszani.
- Miért ne? Ha akarod még élő bemutatót is tartok.
Na ez már nem tetszett annyira. Az ember aki még röpke négy órája a tesómat dugta, most velem is lefeküdne? Soha. El se tudom képzelni milyen undorító lehet.
És csak ezekkel a gondolatokkal tudom magam rávenni hogy bele ne egyezzek .
- Majd talán később.
- Ugyan már. Szerintem vagy te olyan jó mint a tesód. - Szemmel láthatóan a dekoltázsomat stírolte. Synyster Gates lestírölt. Ez már valami.
- Syn, majd később. - ismételtem. Biztos voltam benne hogy én most nem fogok Synyster Gates-szel obszcén dolgokat művelni a hálószobában.
- Ha még benne leszel este gyere el a címünkre. - szerzett papírt meg ceruzát mintha ezer éve itt lakna. Tud valamit.
- Michelle? - kérdeztem. és ezzel a kérdéssel elértem hogy biztos legyen abban hogy beleegyezek. Ezzel csak azt érem el hogy olcsó kurvának fog tartani.
- Elküldöm. Nem fog minket senki se zavarni. És nem foglak olcsó kurvának tartani. - mosolygott. Igen, soha se tudtam jól leplezni a gondolataimat.
- Akkor..ha megengeded én megkeresném a testvéremet. 11-kor találkozunk ha minden igaz.
- Stimmel. - mosolygott. Búcsúzóul lehajolt és megcsókolt, mintha ezer éve együtt lennénk. Gondolom Zope társaságában nem nagyon volt része szenvedélyes csókolózásban. A testvérem viszont remekült ért ahhoz hogy eljuttassa a hímenműeket a hálószobáig.
- Azt viszont el kell ismernem hogy te jobban csókolsz mint Michelle. - mosolygott.
- Erről még lesz szó miket csinálok jobban mint ő. - kuncogtam. igen, kuncogtam. Ezt hozza ki belőlem Synyster. Egy perc leforgása alatt éreztem magamat egyszerre kurvának és győztesnek. Ha ez egyáltalán lehetséges.
Egy fél óra múlva Syn már sehol sem volt. Fél órából 15 percet kézségesen végigsmároltunk - igen, én is furcsállom hogy VELEM smárol amikor 2 órával ezelőtt nem éppen engem "cuccolt". - aztán még megbeszéltük hogy nem tart kurvának. Én viszont annak tartom magam. Zope meg szerintem keresztben fogja kitépni a beleimet.
Másnap hajnali hatkor keltem, a konyhából kiszűrődő hatalmas üvegcsörömpölésre. Egy hatalmas sóhaj után felkeltem, és kimentem a konyhába, majd miután Pete meglátott, a kezéből egy újabb üvegpohár esett ki.
- Ezt ugye nem mondod komolyan? – kérdeztem kómás hangon. Két kibaszott üvegpoharamat törte össze. Az utolsó napján.
- Már bocs, de ha felvettél volna valamit, nem törtem volna össze ezt is – nézett végig rajtam.
- Most mi a franc bajod van? Van rajtam egy tanga, és különben is, láttál már meztelenül –fintorogtam. Igazából elég vicces volt ez az egész, de inkább gyors felöltöztem, és összetakarítottam az üvegszilánkokat. Pete addig végre megfőzte a kávét, ami szerencsére gyenge lett. Bár feketén szeretem a kávét, de ilyen korán egyszerűen nem vagyok képes meginni. Két szál cigi között az a barom megölelt, az erkélyemen. Ellöktem magamtól, persze azért egy kis ideig hagytam, hogy ölelgessen. Igazából jól is esett, de csak egy kicsit.
- Haza kéne mennem, csomagolni... - mondta keserves hangon.
- Akkor menj, tudod, merre van az ajtó – fordultam a part felé, és rágyújtottam egy újabb cigire. Pár percig még bámulhatott, aztán hallottam egy ajtócsapódást, hátranéztem, és már nem volt sehol. Nyugodtan fújtam ki a cigifüstöt, kimentem a konyhába egy üveg jéghideg kóláért, majd ismét a nappaliban kötöttem ki. Csak kapcsolgattam, nem nagyon érdekel semmi, de nyolcig el kellett ütnöm az időt, előbb semmi értelme nem lett volna melóba indulnom. Elvégre egy tetoválószalonban dolgozok, ki az az állat, aki reggel nyolckor már a szalon előtt toporzékol, hogy ő márpedig tetkózni akar?
Kinyitottam a szekrényemet, mégis mit vegyek fel ma? Egy szakadt, már-már túl rövid farmernacira esett a választás, mellé egy fehér ujjatlan, amin valami fekete szöveg volt, de a franc se tudta elolvasni – nem mellesleg épp kilátszott a bordámon lévő tetkó egy része. Egy egyszerű fekete tornacsukát kutattam elő a szekrényem legmélyebb bugyraiból, majd mikor az is rajtam volt, megfordultam, és irdatlan nagy kupac volt a földön. Megvontam a vállam, és a tükör elé siettem.
- Csinálnom kell valamit a hajammal – és azzal a lelkesedéssel elővettem a hajvágót és lenyírtam az egyik oldalát. Aztán kisminkeltem magam, csak a szokásos tus-szempilla-rúzs. Felkaptam a fekete, biztostűkkel és láncokkal agyontűzdelt tatyómat, beleszórtam a tárcám, a cigim és a kulcsom, majd elindultam gyalog a szalonhoz. Útközben beugrottam egy könyvesboltba, kinéztem pár napja a neten egy könyvet, amit meg is találtam, úgyhogy lesz mit olvasnom két ember között. Valami idióta, skizofrén csajról szól… ígéretes.
Odaértem a szalonhoz, ami már nyitva volt. Ránéztem az órára, fél kilenc volt… Ki a tököm nyitott már ki? Bementem, és láttam, hogy a főnök már bent van. Jó arc a csávó, csak ha iszik, túl rámenős. Végül is 29 éves, jó menet… Egyszer megvolt, de többször nem kéne. Főleg, mert neki dolgozom.
- Helló! – dobtam le magam az egyik tetoválóasztalra, a székre pedig a táskám. –Idedobnád azt az üveget? – mosolyogtam Victor-ra, és a kezében lévő vodka felé biccentettem.
- Zope, ma dolgozol, nem ihatsz – nézett rám szigorúan.
- Hát jó, akkor kiszolgálom magam – és azzal a lendülettel átcsoszogtam a pihenőbe.
- Te alkesz…
Egész délelőtt és délután a könyvemet olvastam, ki is olvastam, mire elkezdtek jönni az emberek. Meglepően hamar lettek rengetegen, nem is értettem miért, aztán Victor közölte, hogy péntek van. Így már érthető… Pénteken mindig van a szomszéd pubban valami koncert, kisebb-nagyobb sikerekkel. Volt már példa arra, hogy a rendőröknek kellett bezárniuk a helyet, akkora bunyó lett, pár embert kórházba is vittek. Na, az igazán jó kis buli volt, bár akkor épp betépve melóztam, szóval érhető, hogy röhögtem a rendőrökön is. Persze akkor is csak Victor miatt nem vittek be, szóval azóta is mondogatja, hogy tartozom neki – na és vajon mire gondol? Hát persze, hogy megint le akar velem feküdni…
Egy csomó embernek tetováltam ma, talán nem is volt még ilyen forgalom. Közben persze felhajtottam néhány Jack Danielst... Rengeteg bunkó faszt kellett elküldenem, mert már seggrészegek voltak. Ez az átka a kocsma melletti szalonnak. Volt pár érdekes srác, akik amikor épp nem tetováltam, végigmértek és folyamatosan bámultak, de igazán egyik se kellett volna. A koncert szar volt, egy kezdő banda lépett fel, de legalább a sokan tetováltattak. Mikor volt egy kis nyugi, rágyújtottam egy jointra, na, úgy már elviselhető volt az a zene is… Mellé még iszogattam, főleg mert elég sok balfasz meghívott a szomszédba. Kicsit elkalandoztam, aztán nekem jött egy srác. Mármint épp az egyik asztalt készültem rádönteni egy faszira.. Elestem, és beütöttem a fejem az egyik székbe.
- Basszameg… - kaptam oda a fejemhez.
- Bocs, véletlen volt, nem láttalak – nyújtotta a kezét egy vadidegennek tűnő srác. Túl sötét volt, és alig láttam a piától/fűtől, nem ismertem fel. – Jól vagy?
- Aha, kösz – meg is fordultam, hogy összeszedjem a poharakat, de belenyúltam egy üvegszilánkba, az egyik poharat valószínűleg eltörtem.
- Ápold le magad, ezt meg majd én odaviszem a pulthoz, oké? – mosolygott, bár nem láttam, de hallottam a hangján. Bólintottam, majd gyorsan hátramentem a mosdókhoz, és bekötöttem az ujjam, ami jobban vérzett, mint gondoltam, de túlélem, történt velem már rosszabb is. Visszamentem a pultba, a srác ott állt a pult előtt. A tálcát elvettem, lepakoltam róla, és csak utána néztem rá.
- Úristen… Te Synyster Gates vagy - dadogtam, össze-vissza kapkodtam a levegőt és csak pislogtam rá.
- Nem mondod?
- Ne haragudj, csak meglepődtem, hogy te itt… -néztem rá nagy szemekkel.
- Szoktunk ide járni a srácokkal, nem olyan nagy a nyüzsi. De a te neved még mindig nem tudom –vigyorgott úgy, hogy azt hittem, elolvadok. Úgy.
- Zoe Hope, haveroknak csak Zope – közben öntöttem magamnak egy pohár whiskyt, kezdett kiszáradni a szám.
- Egy sört – intett a pultosnak. Aztán szemeztünk. Sokáig. Belekábultam.
Egy darabig még dumáltunk, aztán egyre többen lettek a pultnál, és kezdett nyomasztóvá válni a hely. Az ajtó felé intettem, és kimentünk. Megkínáltam egy füves cigivel.
- Am, hogy kerülsz ide?
- Talán mert itt lakom? – húzta fel vigyorogva a szemöldökét, és beleszívott a jointba, majd elegánsan az arcomba fújta. - A srácokkal néha eljövünk ide lazulni, és mostanában volt egy elég hosszú turnénk.
- Aha – vigyorogtam, mint egy A7X megszállott tinilány. Talán mert az vagyok, csak egy 25 éves vén picsa?
Synyster Gates. Itt áll mellettem, füvezik, és nagyon feltűnően engem stíröl. Tudom, hogy Syn az egyéjszakás kalandjairól híres, és talán nálam is be fog próbálkozni, de ez már csak a pián múlik. Legszívesebben az egész életem vele tölteném, buliznánk egész nap - nem mintha alapból nem azt tenném -, turnékra járnánk és a legfontosabb, hogy bármikor lefeküdhetnék vele. Csak az a gáz, hogy házas. Azzal a ribanccal. Megráztam a fejem, majd beszélgetésbe kezdtem Synysterrel. Több pohárnyi üveg pia és még egy szál után már kezdtek elmosódni az emberek, a mozdulatok és a fények. Syn ajkai egyre csalogatóbbak voltak. Kezdtem egyre jobban elveszíteni az önkontrollom, és már teljesen rátapadtam Synre, persze közbe más srácokkal is táncoltam, de a szemem mindvégig azon a félistenen tartottam. Kell.
Lassan kiürült a pub, és egyedül maradtunk Synnel, és még pár síkrészeg emberrel akik seggen csúszva üvöltöztek felismerhetetlen A7X dalokat. Lapos pillantással néztem végig rajtuk, és szép lassan elfogott az álom. Majd hirtelen bevágtam a homolkom a pultba.
- Szánalmas vagy - suttogta egy ismerős hang a fülembe. Azzal a lendülettel hátrafordultam, és pofán vágtam. Őt.Synyster Gates-t. Arcára fagyott gúnyos mosollyal fürkészett. Nme tudtam neki ellenálni, a hajába túrtam, és hevesen megcsókoltam. Nem ellenkezett.
Nem volt rossz a csók. Egyáltalán nem. Bár egész idő alatt a seggemet taperolta, meg a mellemet. Meghívott egy whiskyre, és a vigyor nagyobb lett az arcomon, majdelkezdte a nyakamat csókolgatni. Ekkor megláttam a nővérem belépni a pubba…
A vigyor máris lehervadt az arcomról, de mire ellöktem magamtól Syn-t, már eltűnt. Olyan sokan voltak a pubban, és sehol sem láttam, közben Synyster értetlenül nézett, majd amikor nem adtam semmilyen ellenkezésre utaló jelet, újra elkezdte csókolgatni a nyakam. Hol a lábamat simogatta, hol a mellemet fogdosta, de a mostohatesóm kezdett egyre jobban idegesíteni. Még jó párszor meghúztam a pulton lévő whiskyt, ami nem is biztos, hogy az enyém volt. Egyre jobban élveztem, majd a pult mögül egy csaj ránk szólt, hogy ne itt nyalakodjunk, menjünk szobára.
Nem foglalkozva a félistennel, leugrottam a bárszékről, és a kijárat felé vettem az irányt. Megnéztem a telefonomon, mennyi az idő. Fél 4. Remek. Kint pár méterre a bejárattól egy ismerős alakot láttam cigizni, az ellenkező irányban, mint amerre lakok. Gondoltam jobb, ha nem foglalkozok vele, szóval elindultam haza. Ekkor Synyster utánam rontott.
- Hé, Zope. Ugye úgy hívnak? – kérdezte félkómásan, miközben a cigije kiesett a kezéből. Gondolom elég sok pia lehetett már benne.
- Igen. De mennem kell, hulla vagyok, és holnap én nyitok, sz’al ha megbocsátasz… - kerültem volna ki, de nem engedte.
- Hazavihetlek? – villantotta meg a legédesebb mosolyát.
- Részeg vagy. – fintorogtam, miközben rágyújtottam egy cigire.
- Akkor hazakísérlek. Amúgy kérhetek egy szálat? – nézett rám bociszemekkel.
- Na jó, gyere. – indultam el, közben adtam neki egy szál cigit.
Az egész út alatt csak újabbnál újabb bagóra gyújtottam rá, nem volt se kedvem, se erőm dumálni. Meg hát úgy mégis, mit beszélhetnék JSynyster Gates-sel? Végül egy óra alatt hazaértünk, ami csak azért volt ilyen hosszú, mert vagy háromszor kellett összekaparnom a járdáról a szerencsétlent.
Szexeltünk. És aspirin. Az első szó, ami eszembe jutott, mikor felkeltem. A fejem lüktetett, a szobába beáramló fény éles késként szúrt be a szemhéjam alá. Synyster félig rajtam szuszogott, a keze átölelte a derekam, a lába a lábamon pihent. Kihámoztam magam alóla, majd elindultam megkeresni a fürdőt. Valahol kell itt lennie fájdalom csillapítónak. Feltúrtam az egész fürdőszobát, és egyetlen egy aspirint találtam. Felsóhajtottam, majd bevettem azt az egyet, utána visszasiettem a szobába, hogy megkeressem a cuccaim.
- Jó reggelt – hallottam meg a hangját az ágy felől. - Jobbat – feleltem, és közben végig őt stíröltem. Synyster Gates. Az ágyamban? Ki hitte volna? Felvettem a ruháim a földről, majd gyorsan magamra kapkodtam őket. Mikor felállni készültem, két kéz hátulról átkarolt, és Syn végignyalt a nyakamon.
- Veled volt eddig legjobb - morgott a fülembe. - Lekörözted Michellet, pedig őt is csak azért vettem el, mert jó vele dugni.
- Kösz - szóltam rekedtesen, mikor valaki benyitott a szobába.
meg akarok tanulni gitározni.
ezt akkor határoztam el miközben irodalmon azt vzsgáltam hogy ha felnézek térlátásba látom a szemöldököm. figyelni szoktam az órákon.
ma nekiültem TANULNI. ilyen se történt még velem szombaton. SZOMBAT REGGEL. szerintem alighanem meghülyültem.
szerepes ötletre amúgy az a válaszom hogy tetszik :D meg írom majd rá a válaszom. majd most. dobpergéés.
Reggel amint kiugrottam az ágyamból rettenetesen elkezdett fájni a fejem. alighanem a tegnapi házibuli miatt. Szépen néz ki a szoba, találtam egy tök random lányt a jacuzziban. Zakóban. Meg még jó pár embert odaragasztva a plafonra meg a falakra. csak az átlagos dolgok egy buli után.
A házigazda konyhájt is felforgatták, nekem meg kéne cigi.Ingerülten lesöprök az asztalról pár chipses zacskót, de semmi. Elfogyott a cigi. Remek.
Sóhajtok egyet és a fürdőszobám felé veszem az irányt.Tudom hol tartjáka Jack Daniels-eket. Kiveszem és nagyot kortyolok belőle, ha már egyszer nincs meg a cigim. Valamennyire segít a helyzeten hogy még mindig üvölt a tegnapi bulizene. Azt hiszem pont a szomszéd ideges kopogására ébredtem hogy halkítsam már le. Öreg banya, csak az ő kedvéért felhangosítom, hadd tudja meg az öreglány mit is kell hallgatni.
Röpke fél óra múlva már teljesen felöltözve hagyom ott a házat, mindek is jelezzek vissza hogy "Bocs, leléptem" amikor alig ismerem a házigazdát?! De a buli az buli.
Kicsit nagyon késve érkezek be a munkahelyemre, de még arra van időm hogy csórjak egy cigit Zope-tól. Sose voltunk igazán jóba, de most közelebb kerültünk egymáshoz , mivel az apja elvette anyámat. De már megint elkalandoztam.
Reméljük hogy majd az Avenged Sevenfold koncert közelebb hoz minket egymáshoz. Nem különbözünk annyira, csak ő már füvezett, én pedig nem, illetve neki több tetoválása van, amiket előszeretettel mutogat. Én egyenlőre egy tetkóval büszkélkedek, egy deathbat a csuklómon. Ennyi van rajtam , illetve az orr piercingem. A cigi és a pia mindkettőnknél létszükséglet, de én nem nagyon kávézok. Mindig is utáltam. Lényeg a lényeg, mindig is úgy tekintettem rá mint egy vérbeli kishúgra aki preferálja az egyájszakás kalandokat és az utálatos koffeintartalmú italt.
Két perc múlva már a bolt hátuljában állok, vagyis ülök egy kb 18 éves kiscsaj mellett, aki úgy látszik egy nyelvpiercinggel akarja megünnepelni a születésnapját.
- Középre? - kérdeztem csak úgy spontán. Jobb ha elvonjuk a figyelmét mert a nyelvpiercing eléggé fájdalmas.
- Nem mindegy? Szúrd bele bazdmeg! - a kislány se a hidegvéréről híres. Reméljük betartja a két evés-ivás mentes órát mert ha nem, az nem lesz kellemes neki.
Időm se volt figyelmeztetni a veszélyekre mert úgy rohant kifele mintha csak egy világhírű sztár állna ott. Én innentől már nem foglalkozom vele.
néha úgy elgondolkodom pár szón, hogy miért pont az? ilyen egyszerűbbeken is pl. a tehén miért tehén miért nem a malac? jó most ne nézzetek hülyének de tényleg :| meg így hallgatok egy számot és egésznap azt teszem. úgy vagyok vele, hogy az életem végéig hallgatnám aztán egyszer csak megunom. és 1-2 év múlva hallgatom meg csak újra. mint a Coldplay. osztálytársamék folyamatosan azt hallgatják és nem is ismernék most se ha nem vittem volna be tavaly angol órára, vagyis csak kicsi a valószinűsége. mindennap azt hallgatják, egyszerűen nem bírom itthon meghallgatni úgy, hogy ne rájuk gondoljak vagy ne a sulira. iskolába is egyre elterjedtebb a lopás és az erőszak :| 3. embernek lopják el a tesi cuccát, vagy belőle valamit. pedig alig van roma a suliban. eddig ha kettőt láttam.. meg az, hogy 17 évesen nyolcadikos. nem gondolja senki se, hogy kicsit szánalmas az ilyen ember? elég elgondolkotató. nem gondolja senki, hogy ezen változtatni kéne? a politika is egy olyan téma most ami egész kimeríthetetlen egyre nagyobb csődbe esünk. vajon megtaláljuk-e a gödör alját vagy annak nincs is alja?
de. vidámabb téma. ma van a suliban a szalagavató, már hét óta buliznak. nyelvtanon első órában lementünk a csarnokba, és megnéztük a próbát. egyszerűen gyönyörű. csodálkozom azon, hogy mindenki mosolyog közben, olyan vidámak, és a párosok láthatóan szeretik egymást. még akkor is, ha a lány bűnronda. olyan aranyosak. kár, hogy idén nm hívott meg senki minket szalagavatóra, pedig szívesen elmentem volna. egyik lánynak gyönyörű, hosszú ujjú hófehér ruhája volt. hozzá vörös hajzuhatag, fültágesz, piercingek és hipster szemüveg. imádom az ilyeneket. volt egy szép zene, amire táncoltak, hasonlított lana del rey-re, de vékonyabb hangja volt az énekesnőnek. nem találom még szöveg alapján se. :( majd timcsi unokatesójától el kell kérnem.
irodalom előtt leloptuk a tanáriból a laptop ládájának a kulcsát, és a nagyszünetben az interaktív táblán pornót néztünk. állatok a fiúk. megadta az irodalom alaphangulatát :D kicsit gáz volt hogy max hangerő, nem tudtuk lehalkítani, osztály belülről bezárva, persze még a folyosón is hallatszik a nyögdécselés. 'ah ah ah fuck me' xddd de szerencsére nem jöttek rá :D
öhm. matekon az óra felét elkéste bischofné. addig seggeket és farkakat rajzoltunk a táblára és a fiúk rágyújtottak. nem tudom, mivel, de remélem nem fűvel. félek. de nem rendes szűrős cigi volt, hanem csavart. engem is kínálgattak. én már komolyan félek. utána kicsit sem volt feltűnő a táblára satírozott anális behatolás, meg a füstszag sem. egyébként meg elaludtam az utolsó percekben, és arra ébredtem, hogy a mici az orrom alatt füstölög, a többiek meg szedelőzködnek.
reggel arra ébredtem, hogy sírok, mert elbllagtunk és még mindig kicsi volt a mellem. beteg vagyok. lehet, hogy egy csapongó, förtelmes osztály vagyunk, a legrosszabb magatartás átlaggal, nagyon szeretjük egymást és összetartunk. és ez a legjobb.
délután felvonszoltam magam egyedül a városba, és elköltöttem a kemény tízezres könyvkuponom. megvettem a rubinvöröst és a zafírkéket, mert nagyon sok jót hallottam róla. egy harry potter kalauzt, alkonyat képregényt és a the dark divine-t, mert szerelmes lettem a borítóba és a tartalmába. van egy olyan érzésem, hogy hamar fel fogom falni. vettem magamnak még egy gitáros medált, amit holnap valahogy befestek schesterre. és azt fogom állandóan hordani. ja. ez olyan, mint a kereszt.
három álláslehetőséget néztem ki magamnak: animátor, pszichomókus és tetoválóművész. aww.
én a 18. szülinapom egy a7x koncerten akarom ünnepelni, és synystert kérem szülinapomra. perfect.
ede, tizenkétéves, veszprémi lány, hatalmas SYNYSTER imádattal. tulajdonképp összevissza egyed, mert apuja negyedvér szlovák, negyedvér német, anyukája pedig félig osztrák.vagyhogy. össze-vissza dumál rendszerint. imádja az irodalmat (már ami a művészetet és nem a tanórát illeti), és szeret filozofálni. rajong a képzőművészetekért és a kézműves dolgokért. szeret rajzolni és fotózni, bár az előbbi nem igazán megy neki. a haja világosszőke vagy talán mézszőke, szeme világoskék. egyszerű smink jellemzi, illetve dr. martens és a vans era. kedvenc színei a fekete, a bordó és a sötétkék. szereti a kávét, és szokott alkoholizlálni, illetve vizipipázni. nagyon változékony az életkedve, és épp igazán és viszonzottan szerelmes. imád ironizálni és szarkasztikus megjegyzéseket tenni, jellemvonásai közé tartozik az önmarcangolás, önpusztítás és lelkizés. rapszódikus de határozott személyiség.talán.okcsá.