az az érzés, amikor végigcsinálsz egy egész hetet, és azt várod hogy végre hétvége legyen, az meg 5 másodpercig se tart. nem szeretem a hétvégéket. oké hogy lehet pihenni, de az istenért, nekem és még több millió kamasznak a netezés jelenti a pihenést. aztán mikor eltelik, többségünk így néz ki:

poor brian. egyébként ha megfigyelitek, beírom google-ba hogy sad synyster, mert erre van szükségem. és kiad egy lovat. EGY LOVAT. persze az esetek többsége mégiscsak az amit keresek, de mit keres ott egy ló?! lényegtelen. ede, ha meghalok, rakd ki állapotomnak hogy JÉZUSSAL LAZULOK. légyszi. 20 év. mindössze ennyink van. ugyanis az ember 50 évesen már NEM SZEXI. Synyster még 20 évig élvezheti a rajongók üdvrivalgását. mondaná az ember hogy ő örökre imádni fogja, de kéremszépen, én majd a harmincas éveimben nem nagyon vágyom arra hogy egy erős ötvenes csávesz legyen az álompasim. főleg ha még együtt lesz azzal a khm lotyóval. oké, tudom, nem is tudja hogy a világon vagyok. de én tudom hogy a világon van. és szerintem én jóval többször kerestem rá a google-ban mint ő. magára. érdekes is lenne. nem akarom újrakezdeni ezt a hetet. másból se állnak a napjaim, minthogy azt figyelem ki szebb nálam, vagy hogy éppen ki röhög a markába körülöttem. nem vagyok paranoiás. annyira. de tisztába vagyok vele, amikor hülyét csinálok magamból. persze én mindig nevetek magamon, mert mást nemigen tudnék csinálni. sírjak? ugyan már. tudom hogy az osztálytársaim kinevetik a másikat ha valamit rosszul csinált. ők már csak ilyenek. éretlen banda. persze én is nevetek, de én csak akkor ha az illető SZÁNDÉKOSAN csinál hülyét magából.