holnapután haza akartam menni korán, de rájöttem hogy csütörtökre egy csomó foskulát - nem jut jobb szó eszembe - meg kell csinálni.
ahogy egyre közelebbi viszonyba kerülök saját magammal és jobban megismerkedünk rájövök, hogy iszonyatos ember vagyok. három hétig még őrzöm a formámat és egy okádék leszek, de utána valami radikális változást kell eszközölnöm, mert nem bírom magamat elviselni a továbbiakban. egyszerűen legszívesebben véresre verném az arcom és eltörném a csontjaimat. mint mindenki más, amióta létezek én is csak azon töröm a fejem, mivé akarok válni, ki akarok lenni és mit akarok csinálni. most ebben a percben vagyok ott, hogy senki nem akarok lenni és semmit nem akarok csinálni. magamat és másokat sem szeretem annyira, hogy bármit is csináljak. hogy felmutassak valamit. szeretnék elérni valami olyat amire büszke lehetek, amit érdemes megcsinálni, amiért érdemes reggel felkelni, amitől jó lesz a kedvem, aminek haszna van, amire élmény gondolni, amit jó megfogni, amiről jó beszélni, amit tartok valamire, de jelenleg semmit nem tartok semmire. hogy az istenbe láthatnám bárminek is az értelmét, ha jelenleg a saját létezésem értelmét vonom a legnagyobb kétségbe. persze ott vannak azok a dolgok, hogy van akit szeretek és van aki szeret blablabla. szép, jó, de továbbra is csak x kiló húsról, évente y kiló étel és z liter folyadékról van szó. nem vagyok elég okos ahhoz, hogy bármiben is az örömömet leljem lassan, így hogy semminek sincs értelme. átélni szeretek én mindent, szeretek tevékenykedni, lépéseket tenni, de amikor este az ágyban fekszek és azon gondolkozok, hogy itt van ez a kibaszott bolygó ebben a kibaszott nagy hidegben és van rajta ez a kis szösz - aki történetesen én vagyok - és ez a szösz ma (itt jön a képbe, hogy olyan hogy ma nem is létezik) csinált valamit. és mit ért vele? továbbra is hideg van, továbbra is messze van minden. és közben körül vesz az a sok mindenki, akik élvezik a szösz létet és imádnak más szöszöknek kreálni dolgokat, a többi szösz életét szebbé tenni, segíteni őket és elemezgetni a szösz létet és a szösz életteret. de engem nem érdekel egy szösz se. jelenleg úgy érzem én akarok lenni a porszívó. a sárba felállított létra legfelső fokáról köpködök. én is olyan akarok lenni, aki örül annak a kis egyszerűségnek amit megteremt magának. ma például láttam egy fickót akinek az az életműve hogy kávéhabok tetejére fest portrékat és hogy ez milyen jó. mert hogy milyen kevés ideje van rá és aztán elmúlik a pillanat. egyszerre irigylem és szánom. édes istenem, vegyél el belőlem vagy adjál hozzám, hogy én is megtaláljam a saját kibaszott tejhabomat és örüljek neki, mint majom a seggének. nem akarok a szöszök között lenni már senki.
az a legérdekesebb, hogy általánosságban sosem keresem semmi értelmét. csak élvezni kell a dolgokat nem a hasznosságát figyelni, de ha arról van szó, hogy nekem kell csinálnom valamit, akkor nem szeretek porfogókat gyártani és rágni a szart.
nem akarok nő lenni, nem akarok magyar lenni, nem akarok szőke lenni, nem akarok a földön élni, nem akarok azon a nyelven beszélni, mint mindenki más. ma ez a nagy szél kifújt valamit a fejemből.

természetesen történnek velem jó dolgok is. nem vagyok napi 24 órában búvalbaszott, de azokat meg nincs kedvem leírni, mert úgy érzem mind csak ki nem érdemelt jutalom saját magamnak.

most a legnagyobb örömömet a levendulás, rózsás, jácintos, kamillás illóolajkombóm okozza. egész nap narancsos oldalast zabáltam. tegnap meg székelykáposztát húsgombóccal. soha életemben nem ettem még ilyesmiket, nem hogy ennyit. és akkor megint ott tartunk hogy ezt ki nem szarja le.
az íróasztalom fölé a repdeső daruk köré szeretnék színes izzókat. menjünk a piacra és vegyünk! nem meséltem még, - így megteszem - hogy sikerült szereznünk zsófivall hegedűket a bugyiboltból. annyira maszek. gyantaszűz vonó is van hozzá, igazi húrok... ugyan látszik hogy valami csehszlovák tüzifa leszármazottja, de aki nem ért hozzá nem veszi észre... dekorációnak túl tökéletes is.
kedves ámornyala vagy nyuszi, jézuska... vagy szappanozott gleccserfelhő nádcukorral. szóval idénre, pontosabban márciustól adjátok hozzám azt ami eddig nem volt bennem. tudjátok mire gondolok. hogy ne érezzem szarul magam magam miatt, és hogy ne legyenek ilyen kínos beszélgetéseim magammal. szeretném összehozni, szóval csak egy kis lökés kéne, nem másoktól, magamtól. lehet egy kiírás is elég lenne a falra, ami minden nap jól fejbebaszna.
mégis tudom mi az ok. az ami mindennek. vagy lehet egy új design kellene...

már nem egy ember mondja hogy könyvet kéne írnom. még egy blogot se tudok rendesen megtölteni anyaggal, nem hogy a papírt. teljesen hiteltelen vagyok.
mostanában nagyon rossz a kedvem, úgy veszem észre. töri a baki a lábam és rágom a körmöm.  azt se tudom hova akarnám tekerni az időt, előre vagy hátra. egyikkel se tudnék mit kezdeni.
jöjjön valami befogadhatóbb: megnéztük az nyalkonyat összes részét, ami még mindig olyan szinten szar, hogy már nevetni se tudok szívből rajta. egy vergődő csibefos az egész.  na ennyi.  megyek és sajnálom magam, illetve megeszek egy tányérnyit a saját szaromból, csak hogy hű legyek magamhoz.

ja a múltkor meg vérzett a jobb orrlukam, de csak valami ici pici hajszál ér pattanhatott el, mert nagyon hamar elállt.  már ez is valami, ilyen se volt még.  szóval gyúrok egy igazi kemény vérbő orrvérzésre.

azok a gyerekek akik éjjel sokat nézik a holdat eltévednek álmukban.
azok az emberek sokkal szebbek akiket a személyiségük szépít meg.
a kívülről szép embereket nem is jó megismerni mert kiderül milyen undorítóak. ezért félek megismerni téged is
megyek nézek hey arnoldot.